Fiatalokat sodort el egy busz Szlovákiában, hárman meghaltak
Háromra emelkedett a kelet-szlovákiai Szepesváralján baleset halálos áldozatainak száma: egy hirtelen megindult várakozó autóbusz elgázolta az előtte álló fiatalokat.
Háromra emelkedett a kelet-szlovákiai Szepesváralján baleset halálos áldozatainak száma: egy hirtelen megindult várakozó autóbusz elgázolta az előtte álló fiatalokat.
FlixBus-járat borult fel Lipcse közelében, a balesetben öten meghaltak.
A buszon 53 ember és a két sofőr utazott. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Szujó Zoltán vizsgálatot rendelt el, és a versenyszervezés feltételeinek újragondolását ígéri.
A szörnyű balesetnél a vétlen család éppen egy cukrászdából tartott hazafelé.
A nézők elől elzárt területen álltak a rendőrség szerint azok, akiket elsodort vasárnap egy Skoda Fabia versenyautó az Esztergom–Nyerges Rallyn. A szervező táblával jelezhette, hogy a területre tilos a bejárás, ez viszont, úgy fest, kevés volt. Bognár Gábornak, az Arrabona Rally Club vezetőjének nem ez az első olyan ralija, amely halálos balesettel zárult. A raliban mindig védtelenebbek voltak a nézők, mint a kötött pályás versenyeknél.
Volt egy olajfolt a pályán, ami miatt korábban már megállították a versenyt az Esztergom-Nyerges Rallyn. Az egyelőre nem derült ki, hogy ennek van-e köze a vasárnapi tragédiához, amikor az egyik autó a nézők közé csapódott. A balesetben négyen meghaltak, nyolc sérültet pedig kórházba vittek.
Négyen meghaltak, nyolcan kerültek kórházba. Ketten súlyos állapotban vannak, egyikük egy gyermek, hatan könnyebben sérültek meg, de közöttük is van gyerek.
A vérelemzés eredménye ugyanakkor még nem érkezett meg, amelyből kiderülne, a korábban elfogyasztott italok miatt ittas volt-e még a baleset idején.
A Blikkhez eljutott a telefonbeszélgetés, amit a 19 éves Sz. P. folytatott, miután Mercedesével nekiütközött egy másik kocsinak, amelynek vezetője meghalt.
Járműszerelvénnyel ütközött egy autó, aminek a vezetője belehalt sérüléseibe.
A Daily Mail cikkéből brutális részletek derültek ki.
A szabadságvesztés mellett kilenc évre a járművezetéstől is eltiltották.
A balesetben is érintett busz kamerája rögzítette a becsapódás pillanatát.
A férfi szervezetében THC-t találtak.
A hétfői balesetben három ember megsérült, közülük egy férfi a helyszínen életét vesztette. M. Péter segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.
A kocsijuk Létavértesnél sodródott le az útról, amikor egy másik autót akartak megelőzni.
Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A vétkes autós szemben hajtott a forgalommal és frontálisan ütközött egy másik járművel.